Az egész a ’90-es évek közepén
kezd?dött.
Német trance-t és néha techno-t hallgattam a tv-ben és ahonnan elérhet? volt.
Amikor el?ször sikerült az internetre kapcsolódni otthonról, az megváltoztatta
a dolgot. Liveset-eket hallgattam Paul van Dyk-tól és olyan mixalbumokat,
amiket többek közt pl holland dj-k mixeltek. (az els? ilyen Ferry Corsten-hez
f?z?dik)
Szerettem ezt a hangzást, stílust.....úgyhogy még más dj-k szettjeit is
meghallgattam. Az egyiket valami Tiesto-nak hívták, két ponttal az e-n. Az a
szett lett az egyik kedvencem, csak úgy mint a dj. A szett Tiesto - Live at
Innercity 99 volt, vagy más néven a Rai megamix. A második lépés ebbe a világba
a Magik 5 cím? album volt anno (friss ropogós), amit szintén Tiesto mixelt. Kis
id? elteltével azon kaptam magam, hogy minden új, trance-el kapcsolatos dolog
érdekel. Valahogy így kezd?dött.
2004-re datálható az els? jelent?sebbnek mondható fellépés, a Citadella Club
panoráma termében volt alkalmam játszani több alkalommal. Melyet ezek után pár
kisebb saját/baráti szervezés? buli is követett.
2005 szeptemberét?l volt hallható elég sokáig az ETN.fm-en havi
rendszerességgel mixm?sorom. 2005 azonban más eredményeket is hozott.
Megalakult Magyarország els? internetes trance rádiója a TranceTream.fm. Az
elején még mi se tudtuk pontosan mi lesz, de amit tudtunk az az, hogy
szeretnénk a stílust itthon terjeszteni és bulikat rendezni. A Blade Club-ban
megrendezett novemberi és december partyk alkalmával olyan nevek mellett
léphettem fel, mint Tiesto vagy Markus Schulz. Apropó a Markus Schulz-os buli
volt az els? Budapest Trance Central is, a rádió hivatalos partysorozata.
2006-ban indult el a rádió végül, ahol Destination Unknown címmel megy m?sorom.
Ez az év is eredményekkel teli volt. Zenélhettem a néhai Home Club-ban, több
alkalommal a Blade Club-ban, a Palace Dance Club-ban Tiesto aktuális ISOS
lemezének bemutató buliján és az azt megel?z? nap is. Ellátogattunk vidékre,
saját kamionunk volt a Budapest Parádén, vendégül láttuk Airwave-et és Jonas
Steur-t, akik mellett én voltam a 4. BTC házigazdája. Volt egy nagyon kellemes
szilveszteri bulink is, amire hihetetlen sok ember jött el.
2007-ben is nagyon sok emlékezetes fellépésem volt. Ami els?nek eszembe jut az
az, hogy a Tiesto privát bulin a Palace-ban közvetlenül Tiesto-t váltottuk
Inpieces-el egy back 2 back szett erejéig. Játszottam a Blade-ben is párszor,
például egy alkalommal Menno de Jong után. Voltunk Nagykanizsán, ahol a Cola
Classic Club-bal nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani így oda
alkalmanként visszajárunk. Szintén Inpieces-el játszottunk a Parádé Bónuszon
is, Blank & Jones-ék, Brunner Zsolti & Náksi Attiláék és Fuzzy Hair
mellett a kinti színpadon. Ebben az évben indítottam útjára, mint felel?s
szerkeszt? (kellett nekem kitalálni..:) a Get On Stage és a TranceTream.FM In
The Mix m?sorokat. Utóbbi egy világviszonylatban is egyedülálló koncepció
alapján készül? mixm?sor a rádió vállalkozó szellem? rezidens DJ-ivel.
2008-at írunk most, de már számos esemény történt, ami kellemes emlékeket idéz.
A legemlékezetesebb fellépésem eddig a hetedik BTC, ahol is Andy Moor - egyik
kedvenc producerem - után játszhattam. Játszottam Nagykanizsán, Eger mellett,
Debrecenben a Tiesto weekend hivatalos afterparty-ján a Bázisban és
természetesen Pesten is volt pár buli. Nagyon nagy sikere volt az AH.FM-en
minden évben – így idén is – megrendezett magyar napra készített mixemnek.
De ami eddig idén a legnagyobb örömet okozta, az 2008. július 24-én történt
amikor is a világ jelenlegi els? számú DJ-je, Armin van Buuren rádióm?sorában,
az ASOT-ban játszotta az egyik kreálmányom.
Névjegy:
- Születési id?: 1982
- Eredeti név:
Schmidt Zsolt
- M?vésznév:
Reb
Jelent?sebb fellépések:
Palace Dance Club
- Summer Opening / In Search of Sunrise 5 Release night
Tiesto-val
- Elements Of Life Private Night Tiesto-val
Blade Club Budapest
- Tiesto Private Tunes VIP Nyitó Party Tiesto-val
- Budapest Trance Central - Chapter 1 Markus Schulz-al
- Budapest Trance Central - Chapter 4 Airwave-vel és
Jonas Steur-el
- Synergy Menno De Jong-al
Home Club Budapest
Citadella Barfly - Panoráma terem
Club Royal Budapest
Budapest Parádé 2006 - Blikk & Blade Kamion
Parádé Bónusz 2007
Cola Classic Club
Bázis Club
Colosseum Club
ETN.FM
Afterhours.FM
TranceTream.FM
Elérhet?ség:
http://www.reb.hu/
http://reb-log.blogspot.com/
http://www.myspace.com/dj_reb