| Csibészek újra a magyar porondon! | ||||
|
|
Alaposan kiéheztetett minket a két „betyár”, azaz a ROUGE SHOW két házigazdája: LUKE FAIR és ADD2BASKET. Több mint egy évvel a start után a DEBUT jóvoltából visszatér Magyarországra a külföldön nagy népszerűségre szert tevő rádiós műsor táncos-mulatságos verziója.
Ahogy a név jelentése (rouge = csibész, betyár, huncut, vagány, lázadó, stb.) is sejteti, ezen az éjszakán bármi megtörténhet velünk, csak egyre vigyázzunk, hogy merjük elengedni magunkat, s álljunk készen mindenre, ami csak ránk várhat egy ilyen ínycsiklandóan finom muzsikákkal teli, buja éjjeli hejehuja alkalmával! A többit pedig bízzuk a szerencsénkre! – Helyesebben a Debut csapatára, illetve az egykori görög faluból kialakított, felséges szórakoztató centrumra, a Sundanceparkra, hiszen ennek egyik legédesebb zugában, a Club Honey-ban bújnak majd belénk a kisördögök ezen a bizonyos szeptemberi éjszakán. Egy villanásnyi pillanat erejéig idézzük fel, hogy 2010 tavaszán mi is történt. Ekkor pattant ki ugyanis az isteni szikra a két nemzetközi hírű DJ/producer, a kanadai Luke Fair és a mi Add2Basketünk buksijából, hogy a sok-sok éves ismeretséget közös vállalkozásban „manifesztálják”. Így született meg a podcast Rouge Show címmel, majd szinte kínálta magát az alkalom, hogy a rádiós műsort klubestté neveljék, mellyel világszerte bemutathatják, mit is értenek ők a zenei huncutkodás alatt vagy éppen mögött. Mivel Gensink (Add2Basket) a patinás magyar klubest, a DEBUT rezidense, majdhogynem evidens volt, hogy első körben ennek keretében mutatkozzon be a Rouge Show élőben… A többi pedig – ahogy mondani szokás – már történelem. Nekünk pedig a szüreti időszak beköszöntével nincs is semmi más dolgunk, mint élvezni ennek a munkának a gyümölcsét, ízét, zamatát, hangulatát, dallamát és persze ritmusát. Természetesen a többi DEBUT rezidens sem henyél majd a présház verandáján, s alaposan kiveszik majd a részüket a nótáink elhúzásában. Zee aka Jaffa Surfa mellett ott lesz majd Garay és Rizkid is, valamint a Honey legendás nyári aftereinek tehetséges rezidense, Lendon.
Hiányozni tehát senkinek sem ér, csak ha már elmúlt 100 éves, és nem engedi el a nagymamája! The Debut pres. Rouge Show @ Club Honey, Balatonfüred, SUNDANCEPARK – 2011. szeptember 17. szombat - Hogy mi mindenbe kóstolhattok még bele, azt megtudhatjátok, ha csekkoljátok az eseményt a facebookon, és csatlakozzatok itt: www.facebook.com/event.php?eid=198782773522616
web:
szöveg: MMagdiVAMP
|
























































