| Nagyító alatt: Nick Holder | ||||
|
|
Ki gondolná, hogy Nick Holder közel 30 évvel ezelőtt kezdte el megalapozni DJ karrierjét. Hihetetlennek tűnik, de a kanadai úriember már a 80-as években is az elektronikus zene különböző területein volt érdekelt. Persze az elmúlt három évtized távlataiban rengeteg dolog megváltozott, akár a zenéről, akár Nick karrierjéről van szó, de az tény, hogy mind a mai napig aktívan hozzájárul az elektronikus zenei éra fejlődéséhez. Amikor megvette első lemezét akkor valószínűleg nem sejtette, hogy évekkel később a zene szerelmesei Nick Holder lemezeket fognak majd vásárolni szerte a világon. Eleinte őt is csak a lemezek gyűjtése és pörgetése foglalkoztatta, de néhány év múlva, amikor kezdte felfedezni a hangszereket és a technika által nyújtott lehetőségeket, belekezdett produceri karrierje alapozásába is. A 80-as évek végére már voltak saját zenéi is és egy saját kiadó vezetésének ötletével állt elő. Ezt a tervet pár év alatt véghez is vitte, hiszen létrehozta a DNH Recordings-ot, melynek a mai napig Ő az egyetlen tulajdonosa. Miután a label üzemképes lett, nem volt kérdés, hogy hol jelenjenek meg a saját szerzemények. 1991-ben kiadta az első hivatalos lemezt. Stílusa mindig is elég széleskörű volt, hallhattunk már tőle hip-hop-ot, jazz-t, Detroit techno-t vagy Chicago house-t. Főleg a 80-as évek közepén és végén, nagy hatással volt rá a két Detroit techno guru, Carl Craig és Derrick May. Az évek során változó és kialakuló új stílusok nagy hatást gyakoroltak Nick-re. Megjelenő művei remek színfoltok voltak az underground érában és a legtöbb klubban minden este felcsendült egy-egy Nick Holder szerzemény. Volt és van is miből válogatni, hiszen jelenleg közel 70 megjelenést tudhat magáénak. Eleinte saját kiadójánál jelentek meg művei, de idővel olyan nagyszerű kiadóknál is megfordult, mint a Stickman Records, az NRK Sound Division vagy a Studio !K7, ahol 1996-ban megjelent első nagylemeze is, a ”One Night In The Disco”. Ugyanebben az évben létrehozta második kiadóját, a Treehouse Records-ot. Ez a label főleg a hip-hop vonalat erősítette.
Természetesen nem csak az említett albumot jegyezhetjük Nick nevéhez, több szerzői albumot és összeállítást is elkészített ezalatt a két évtized alatt. És ezek csak a Nick Holder név alatt kiadott művek, ezen kívül van még számos project, valamint jó néhány formáció melyekért felelős (Fruit Loops, Flux Mode, Trackheadz, Holder Brothers…) A legnagyobb sikert talán a híres Pat Metheny Group feldolgozás, a ”Summer Daze” hozta meg Nick számára, de a brazil karneválok hangulatát idéző ”Da Sambafirque” is egy felejthetetlen darab. A mű egyébként szintén egy feldolgozás, ugyanis David Matthews 1983-as felvételét gondolta újra Nick. De természetesen nem csak a ”remixek” terén alkotott maradandót, rengeteg fantasztikus dal hagyta el stúdióját, felejthetetlen perceket okozva ezzel a house és a jazz szerelmeseinek.
|






























































Hozzászólások
Üdv bdtom
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.