| Heti Mix: Nigel Snorter | ||||
|
|
Nigel Snorter egy eléggé impulzív személyisége a hazai dj létnek. A lassan több mint 15 éve a pályán tevékenykedő fiatalembert nyugodtan nevezhetjük inkább a szakma nagy öreg rókájának mint frissen kezdő, útját kereső „zöldfülü” lemezlovasnak. A hosszú idő alatt számtalan formációnak és csoportosulásnak volt tagja, legfrissebb kihívása az I Love Deep-hez való tavalyi csatlakozása, és természetesen a produceri munkák, ami ez esetben szintén zeneszerzést jelent, és amely tevékenység lassan már egyetlen lemezlovas megvalósulandó álmai közül sem maradhat ki. Kiforrott stílusa és személyisége, valamint egyedi hangzásvilága az ez alaklomra készített mixéből is visszaköszön.
Melyik az a film, amelyik a legnagyobb hatást váltotta ki belőled? Több ilyen is van, de az utóbbi idők legnagyobbja számomra a Cadillac Records c. film volt. Szeretem a drámát. :) Nem túl bonyolult film, de nagyon hatásos, jó színészi játékkal. Hogyan kerültél (szerencsénkre) a lemezjátszók mögé? Teljesen lépcsőzetesen… rádió, kazetta, bakelit, cd. Volt olyan pillanat, amikor azt mondtad, hogy kész vége, nem állok pult mögé? Persze! Vidéki bulik szoktak általában meglepni. Helyi rezidensek és közönségük néha nagy életátértékelésre késztetnek, mint kihívás fogom fel a hasonló jellegű dolgokat. Szerencsére ritka pillanatok ezek. Mennyire tartod a kulturális élet szerves részének a jelenlegi, itthoni, elektronikus zenei életet? Szeretném azt gondolni, hogy nagyon is annak tartom. Bizakodó vagyok. :) Mi szokott inspirálni Téged a zenélésben és a magánéletben? Zenélésben: a közönség, adott hely atmoszférája, új zenék, hangzások és a régi gyökerek. Magánéletben: könyvek, főzés, filmek, mozgás, szabadlevegő, stb, stb… Van olyan hely, ahová el szeretnél jutni mindenképpen? Jelenleg a konyhába, egyébként van, de hamarosan a múlté. :) A világon annyira sok szép és egyedi hely van, hogy egy élet kevés mindezek megélésre. Mi az, amiben szerinted fejlődhetnél még zenei téren? Rengeteg dologban, ráadásul a folyamatosan fejlődő technikát nézve alap kihívás naprakésznek leni. Hogyan töltődsz fel 1-1 éjszaka után? Mi a specialitásod? :) A vasárnapokra még nem sikerült megtalálni a bevált módszert. Melyik az a track, amelyik a legtöbbet pörög a fejedben lévő lemezjátszókon? Zalatnay Cini - Hol jár az eszem Számos díjakat osztanak ki a zenei életben. Te kinek milyen díjat adnál? A meg nem értett tehetséges művészeknek biztosan osztanék díjat. Ha nem zenész lennél, mit választottál volna olyan szakmának, ami a szenvedélyed is? Valószínű valami nyugodt természettel kapcsolatos hivatást. Egy mondatban elmondanád nekünk, hogy mit jelent számodra a zene? Ha elmondanám vagy sablon lenne vagy nem lehetne belesűríteni egy mondatba az érzést. Mindenhonnan a reformokat ontják: tv, rádió, újság, net. A Te zenei reformod mi lenne? A reformerek megreformálása lenne a kezdő lépés ez biztos. Megosztanád velünk a legmókásabb történetedet? Ha kapok egy kalapot amiből ki tudom húzni. Mi a kedvenc hóbortod és mi az, amitől az ismerőseid az arcukat kaparják? Hóbort van bőven, itt sincs kedvenc. Az arcfogásra utaló jelek, pedig leginkább az akaratosságomból, finom cinikusságomból adódnak, állítólag! :) Meghallgatom Nigel Snorter mixét...
|






























































