1986. 01. 11-én születtem a Balaton talán egyik legszebb városában, Keszthelyen.
Maga a zene utáni érdeklõdésem 15-16 évesen kezdõdött, persze ekkor még fõképp a populárisabb darabokat hallgatva. Sok Dj és producer munkássága nagyon lenyûgözött, és így bennem is felvetõdött a vágy, hogy ne csak hallgatóság, hanem alkotóeleme is legyek a party életnek.
Ettõl kezdve pedig egyre jobban vágytam arra, hogy adhassak valamit az embereknek, átérezhessem azt, hogy milyen a Dj-pultban állni, és látni az emberek arcán a mosolyt, az elégedettséget és azt, hogy élvezik az általam nyújtott zenét. Ekkor el is kezdtem szorgalmasan gyûjtögetni a trackeket, mondhatni a zene rabja
lettem, szenvedélyes zenegyûjtõ. A stílusom a legtöbb lemezlovashoz hasonlóan sok vonalon áthaladt, a már említett populáristól a vocal-house-on át a progressive-hangokig. Igazából a nagy áttörést számomra, kollégámmal Kristobannal való munkásságunk jelentette, ami 2005-ben kezdõdött. Ekkor gõzerõvel elkezdtük tanulni a szakma fortélyait mind Dj, mind pedig producer szempontból. Itt természetesen meg kell említenem azt is, hogy eddigi utunkon sok szakmabelitõl kaptunk segítséget, de ugyanakkor kritikát is, amelyek elõnyünkre voltak és tovább formálták tudásunkat.
Majd jött 2007 eleje amikor, eldöntöttük, hogy nevet adunk, mindannak amit kreálunk, és ami jelzi a szoros összhangot, illetve mindazt, amit nyújtani szeretnénk. Így született meg az ABSTRACK formáció, ami talán mindkettõnk számára mérföldkõ volt, hiszen ekkor szembesültünk igazából a nehézségekkel, de közös erõvel mindig túljutottunk és jutunk
is ezeken a próbákon. Számos sikeres party-t végigcsináltunk, melyek során mindig újat tanultunk. Idõközben egyre jobban kialakult az a vonal, amiben megtaláltuk önmagukat. Ez az irány pedig a szinte kifogyhatatlan lehetõségeket adó, letisztult tech-house és minimal világa, néha némi deepes hangzással megbolondítva. Most pedig itt van a jelen, amikor egyre több saját és közös track készül, és teljes erõbedobással dolgozunk, hogy minél egyedibbet, és vidámabbat adhassunk. Így végszóként köszönetet mondanék minden party arcnak, akik ott voltak eddigi fellépéseinken, és megtiszteltek jelenlétükkel, illetve köszönöm kedves látogató, hogy mindezt végigolvastad!
Névjegy:
- Születési idõ:1987, 1986
- Eredeti név:
Horváth Krisztián, Rudolf Attila
- Mûvésznév:ABSTRACK (Kristoban & Ru-D Johns)
Jelentõsebb fellépések:
Magyar Tenger with Truesounds, Club Dallas, Red Lounge,
Elérhetõség:
www.abstrack.hu
www.myspace.com/theabstrack