|
Mikael Delta ismét nagylemezzel rukkolt elő
|
|
Írta: jamekka
2010. május 05. szerda, 19:00 |
|
|
|
|
|
Lemezajánlók -
Lemezajánlók
|
Görögország jelenleg nem az álmok teljesítésének a földje, hiszen köztudottan elég nagy a baj az országban. De azért néha egy-egy jó hír is elhagyja a mediterrán paradicsomot. Most is egy remek hírrel szolgálhatok, ugyanis megjelent Mikael Delta legújabb albuma.
A görög producer nevét már jól ismerhetik az elektronikus zene szerelmesei, hiszen több mint egy évtizede fontos tagja az érának. Karrierjét valamikor a 90-es évek közepén kezdte megalapozni és azóta már számos megjelenés hagyta el stúdióját. Több mint 6 nagylemez és megszámlálhatatlanul sok remix fűzhető a nevéhez. Az évek során jó néhány kiadónál megfordult, többek között a szintén görög Klik Records-nál is.
Ez most is így történt, hiszen elkészült legfrissebb szerzői albuma, a ”Tech Me Away”. A korongon 13 lüktető dal hallható. Ahogy az a lemez címében is benne van, komoly tech darabokra kell számítani. Mikael-től megszokhattuk, hogy sajátos és letisztult hangzásvilága van és érzelmeit, gondolatait tökéletesen ki tudja fejezni hangok segítségével. Nos, érzelmekben és gondolatokban most sem lesz hiány. Az album hol keményebb, hol pedig lágyabb dalokat tartalmaz, melyek ha kell megállják helyüket egy-egy buliban vagy éppen a hálószobánkban is.

- Flame
- She's A Boy
- The Sweetest Light
- I've Got This Feeling
- Disco Over Me
- The Last Storm Of Words
- Hungry 4 Love
- Oprah's Book
- Tech Me Away
- Dancing With A Friend
- Walking With Johann
- Heretic Loudness
- Make A Wish
|