| A japán őstehetség újra elvarázsol | ||||
|
| Lemezajánlók - Lemezajánlók | |||
A Koss név mögött nem más áll mint Kuniyuki Takahashi, a japán őstehetség. Sok tehetséges és erősen inspirált japán művész tevékenykedik aktívan az elektronikus zene különböző műfajain belül, Kuniyuki és azon producerek közé tartozik akik már évek óta töretlenül ”ontják” magukból a fantasztikus EP-ket, albumokat. Ez most is így történt, hiszen a napokban jelent meg a Koss project 3. szerzői albuma, az ”Ancient Rain”.
Igaz a nagylemez már két évvel ezelőtt megjelent Japánban, de most a Mule Musiq kiadó egyik részlege, a Mule Electronic végre eljuttatta az európai lemezboltok polcaira is. Pontosabban még folyamatban van a dolog, ugyanis hivatalosan csak pár napja jelent meg a korong. A CD-én 10 mesébe illő dalt hallhatunk, a japán művésztől megszokott minőségben. Kuniyuki mindig is telt zenéket írt, beleszőtte az érzéseit és az átélt élményeket, melyek mély nyomot hagytak benne. Akik ismerik az úriember munkásságát azok tudják, hogy főleg house dalokat ír, de a Koss project alatt csakis ambient zenéket ad ki. Koss hivatalosan 2001 óta létezik, ekkor jelent meg az első album (Ring), melyet később egy újabb nagylemez követett és most itt a legújabb Koss varázs az ”Ancient Rain”. Kuniyuki természetesen ezen kívül még más álnevek mögött is tevékenykedik és termeli a zenéket, lassan már több mint 10 éve.
|






























































