Készült már interjú a No Solution egyik felével Tom A Hawk-al egy évvel ezel?tt, most viszont megismerhetitek a duó másik felét is Barna Ádám személyében. Kettejüket nem csak baráti hanem rokoni kapcsolat is fűzi egymáshoz, valamint most már zenei téren is összekötötték jövőbeni útjukat.

Pontosan milyen rokoni kapcsolat fûz titeket egymáshoz?

Ádám: Semmilyen! Elvált szülõk gyermekei vagyunk. Féltestvéreknek hívjuk magunkat, de ez így nem pontos; Berci édesanyja és az én édesapám több mint 20 éve együtt élnek.

 

Berci: Ebbõl következik, hogy mi is ennyi ideje ismerjük egymást, így akár (fél)testvérek is lehetnénk.

 

Különbözõ zenei világból érkeztetek, míg Ádám régebben 10 évnyi hangszeres zenélés után váltott az elektronikus mûfajra addig Berci (Tom A Hawk) már javában benne volt a mûfajban. Milyen zenei irányzatokon tartott az út a végleges stílusig, amit Ti soul-tech-ként aposztrofáltok?

 

Ádám: Mint dobos, a death-metalon és a fúziós jazz-en kívül szinte mindenben kipróbáltam magam. Dalszerzõként pedig az igényesebb popzenék (pl. a Sting-féle letisztult, „adult contemporary” irányzat) vonzottak. A No Solution-ben azonban az elejétõl világos volt számunkra, mely stílus és zenei megközelítés a követendõ.

 

Berci: A tudatos zenehallgatás nálam kb. ’93-ban kezdõdött, akkor még kazettára gyüjtögettem a soul, funky és hip-hop zenéket. A house-ra ’96-ban kattantam rá, persze akkor még a klubokban is inkább a mainstream vonal ment. Ekkor kezdtem a lemezeket is gyüjtögetni. Aztán 2 évvel késõbb azt éreztem, hogy váltanom kell, mert már „mindenki” house-t hallgatott, és mindenki ugyanazt. Lementem az Underground lemezboltba, és azt kértem az eladóktól, hogy adjanak valami másfajta house albumot. Ekkor vásároltam meg a Terry’s café 1. részét, és onnantól tudtam, hogy nekem ezt kell csinálnom. Hamarosan eljutottam a mélyebb zenék jazz-es irányába is, ott pedig a Gus Gus – V. I. P. c. szám Masters at work remixeitõl kezdõdött számomra új idõszámítás  A végleges stílust illetõen azonban korántsem szándékozunk megállni a „soul-technél”, a jazzy-hangzás is nagyon közel áll hozzánk; most éppen egy ilyen stílusú dal van születõben, és van már a tarsolyunkban pár lassabb tempójú „space-lounge”-darab is.n :)

 

A zeneszerzés nem könnyû mûfaj, megtalálni a megfelelõ hangokat, kialakítani a saját stílust és legfõképp mértékadó dalokat szerezni, nem egyszerû feladat. Mennyi idõ telt el amikorra úgy éreztétek, hogy olyan anyagot tudtok a hallgatók elé tárni, amit nyugodt szívvel fel tudtok

vállalni?

 

Ádám: Ha frappáns választ szeretnél, azt mondom: mostanra. :) Mindenesetre nagyon érdekes átélni azt a folyamatot, hogy a régebbi zenéit folyamatosan átértékeli az ember – sõt, nemritkán hozzájuk is nyúl, hogy az éppen aktuális füléhez szabja õket. A mi esetünkben is ezt történt, több régi dalunkat is elõvettük, mert úgy éreztük, eljutottunk egy vállalható szintre, és tartottuk olyan jónak a régi zenék alaptémáit, hogy korszerûsítsük õket a mai fülünknek megfelelõen.

 

Kik azok akik nagy hatást gyakoroltak rátok?

 

Ádám: Az elsõ kattanásaim Bercinek köszönhetõk, ha õ nincs, talán sosem ismerem meg a kortárs elektronikus zenéket. õ mutatott nekem elõször jungle-t (Roni Size, Krust, Goldie), amit a mai napig imádok és hallgatok, illetve egyszer elvitt az Underground-ba, ahol teljesen elvarázsolt egy bizonyos lemez: David Alvarado feat. The Sun Children. Az meghatározó zenei élmény volt számomra! Ha azonban más stílusból kell mondanom zenekart, akkor az elsõ, ami beugrik, a Pink Floyd. A mai napig elképesztõen inspiratívan hat rám.

 

Berci: Ahogy már a 2. kérdésben leírtam, Terry Lee Brown Junior, Masters at work, de természetesen The Timewriter-t, Kevin Yost-ot, St. Germain-t, Ben Watt-ot és Atjazz-t is meg kell említenem. És Ádám révén természetesen a Pink Floyd. :) Véleményem szerint legalább annyit tettek az elektronikus zenéért, mint pl. a Kraftwerk. Persze a kettõt nem lehet összehasonlítani, de az effektek és utómunka terén olyan dolgokat alkalmaztak elsõként, amik nélkül ma nem létezhetne elektronikus zene. Volt egyszer Ádámnak egy megjegyzése róluk, ami már-már rémisztõen igaz: „Jött a Floyd, és onnantól minden megváltozott.”

 

Lehet hogy tévedek de mintha lassan de biztosan bekövetkezne egy váltás, vagy inkább kialakulna egy olyan réteg a zenefogyasztók közt akik nem elégszenek meg a tömegesen elõállított gyenge dalokkal és a mélyebb, igényesebb, dallamosabb, stílusok felé fordulnak. Ti hogy látjátok a jövõt?

 

Ádám: Ha így látod, annak nagyon örülünk, én kissé pesszimista vagyok, fõleg az itthoni helyzetet tekintve. Úgy érzem, minden egyre inkább eltolódik az internet, azon belül is a közösség kollektív térhódítása felé, a közösség megoszt, létrehoz, ezáltal ízlést formál, és nem hinném, hogy ez segíti az egyéni kreativitást. De ebbõl a masszából akár szükségszerûvé is válhat egy bizonyos réteg kiemelkedése, amely úgy érzi, elég a tucatzenékbõl, minõségi dolgokat akar hallgatni, és ezt hajlandó is megbecsülni... Én úgy látom, a mai „modern” internetes közösségeket elsõsorban tinédzserek, maximum 20 év körüliek alkotják, mozgatják, míg az általunk is képviselt stílus inkább a fiatal felnõtteknek szól, akik bár ugyanúgy jelen vannak az interneten, de inkább a mélyebb, tartalmasabb szórakozás és a személyes kapcsolatok hívei.

 

Berci: Sajnos én sem látom túl pozitívan ezt a dolgot. Valóban van egy kis réteg, akik befogadják a finomabb zenéket, de szinte lehetetlen õket egyesíteni. Jómagam is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam mixekrõl, zenékrõl, de pl. egy (tényleg!) deephouse bulit csinálni 100-150 emberrel esélytelen, fõleg rendszeresen.

 

Utatok során közelebbi kapcsolatba kerültetek az Exquisite Music-kal ami Bioground kiadója, de végül nem jött össze az együttmûködés. Megtudhatnánk pár szóban mi volt az akadálya, hogy megjelenjetek az épp akkoriban alakuló kiadónál?

 

Berci: Bioground keresett meg bennünket, hogy szívesen látná a No Solution-t induló labelje csapatában, mert tetszenek neki a myspace-en hallott zenéink. Az együttm?ködés meghiúsulásának több oka volt, egyrészt a régebbi zenéink újrafazonírozása akkoriban lefoglalta minden kapacitásunkat, másrészt Bioground exkluzivitást kért tõlünk, azaz, hogy ne jelenjünk meg máshol, és ezt akkor, kezdõ formációként – bár nagyon megtisztelõ volt –  túl nagy kockázatnak éreztük. De ezt megbeszéltük és nem zártuk be teljesen a kaput…

 

Elsõ igazi sikeretek debütáló szerzeményetekhez köthetõ, ami a Polar Lights címre hallgatott, és felkerült a BigCityBeats által kiadott Blue Marlin Ibiza Vol. 1.-re. Milyen pozitív hatást hozott a megjelenés a további munkáitokra?

 

Ádám: Azt mindenképp pozitív hatásnak értékeljük, hogy a BigCityBeats-kontakt azóta megerõsödni látszik: nemrég került fel a The Spirit of the Wood címû számunk Adam Byrd által elkövetett remixe a Nassau Beach Club Ibiza mixCD-re, amit szintén a BigCityBeats jegyez. Mindenképp jólesõ érzés volt magunkat egy tracklistán látni Jimpsterrel, vagy épp Nor Elle-lel, ráadásul egy hivatalos kiadványon.

 

Több remixetek is kiadásra került az utóbbi idõben. Ezek közül talán kiemelkedik Dynamic Illusion & Mango szerzeménye --  ( akik az olvasók elõtt szintén ismerõsek lehetnek hisz mindegyikõjük mikrofonvégre került már az oldalon) -- az I Need It, amely a szintén hazai és gondolom sokak által kedvel kiadó a I Love Deep Records dobott piacra. Milyen visszajelzéseket kaptatok ennek a remixnek kapcsán?

 

Berci: Remek visszajelzéseket kaptunk, azonban mégis a Timewriter által írt hivatalos review-ra vagyunk a legbüszkébbek, nem is gondoltuk volna, hogy az egyik legnagyobb név a szcénában ilyen megtisztelõen nyilatkozik a zenénkrõl.

 

Dynamic Illusion-nal azóta is kapcsolatban vagytok hisz a közeljövõben jelenhet meg Tears címû dalotok a Undiscovered Soundscreens kiadónál amihez ezúttal ? készített remixet. Érdekes módon õ egy kicsit más stílusban mozog mint Ti mégis úgy látom zeneileg jól kiegészítitek egymást. Mi az ami megfog Titeket Dani munkáiban?

 

Berci: Ez a „zenei rokonszenv” nehezen megfogalmazható, hiszen tényleg nem egészen egy stílusban mozgunk. Ami közös bennünk és Daniban, hogy õ is a zeneiség felõl közelít, nagyon emocionálisak a témái, olyan atmoszférájuk van, ami kevés zenére jellemzõ, ráadásul emberileg is jól kijövünk egymással.

 

Beszéljünk egy kicsit elsõ önálló Ep-tekrõl aminek szintén az Undiscovered Soundscreens kiadó ad majd otthont. Mikorra várható és milyen stílusú, érzelmû dalok jellemzik majd ezt a megjelenést?

 

Ádám: Mindig is jellemzõ volt ránk egyfajta kísérletezgetés, fúzió más stílusokkal, esetleg a törtebb dolgok. Ezen az EP-n is olyan dalok kapnak majd helyet, melyek nem elsõsorban a fõ zenei irányvonalunkat képviselik, hanem a kitérõket. Várhatóan még az õsszel megjelenik.

 

Önálló album, sok producer próbálkozik vele. Álom, vagy talán a jövõ valósága lehet?

 

Ádám: Kimondva-kimondatlanul is a legnagyobb vágyunk egy önálló album. Fontosnak tartjuk, hogy fizikai formátumban is megjelenjen, hiszen egy CD, netán bakelit egyre inkább szûrõt jelent egy olyan világban, ahol bármi megjelenhet digitálisan a net zeneipari térhódításának köszönhetõen. Sokszor tudatosan, néha tudatalatt, de valahogy mindig ebbe az irányba mutatnak a tetteink, szóval bízunk benne, hogy elõbb-utóbb sikerül.

 

Biztos van olyan ember a környezetetekben akinek, vagy akiknek sokat köszönhettek. Kik õk és milyen pluszt tudtak adni nektek ebben a kavargó, néha õrült világban?

Berci: Igen, többen is, de közülük is mindenképp meg kell említenünk kettõt: Szentgyörgyi Csabát, aki Svájcból egyengeti utunkat, és többek között a Lushlife Project-et is sikerrel menedzselte, ill. Tepfenhart Thanasziszt, aki szintén remek kapcsolataival, kreatív ötleteivel, és nem utolsósorban a kiváló csapatot (Forteba, P60, Lank, Milan Khol, stb.) felvonultató label-jével, az Undiscovered Soundscreens-szel lehet segítségünkre a jövõben.

 

MySpace: http://www.myspace.com/nosolutioncom
Web: http://www.no-solution.com/