| Interjú - Spiritchaser | ||||
|
| Interjúk - Külföldi producerek | |||
Ezúttal visszatérünk Angliába egy kicsit. Elég baj, de nem tehetünk arról, hogy eddig keveset hallottunk a Spiritchaser-r?l, habár sokunk hallotta már számaikat egyes bulikon. Miután rájukbukkantunk, és rájöttünk kik is ?k, úgy döntöttünk megkérjük ?ket, hogy egy interjú segítségével mutatkozzanak be a magyaroknak is.
Lehet, hogy legközelebb Magyarországon hallhatjuk ?ket él?ben?! Ki tudja? :) Nos, akkor álljanak itt Richard Earnshaw és Mark Bamford közös válaszai, ?k a Spiritchaser vagy Orekid formáció – kinek hogyan tetszik - egyenesen Chichesterb?l. Amikor olvastam az életrajzotokat, egy mondat nagyon megmosolyogtatott. Azt írta egyik?tök, hogy éppen egy kocsmában, egy feles szürcsölése közben jöttetek rá, hogy azonos az érdekl?désetek. El tudom képzelni a szituációt. :) Szóval hogyan is történt, hogy ismerkedtetek meg? Hát, Bamo éppen lemezeket pakolt azon a bizonyos éjszakán, míg Richard ivott a bárban. Aztán a szemük és a fülük találkozott a táncparketten keresztül, a sztori többi részét már ismered. Hogyan kerültetek kapcsolatba az elektronikus zenével? Ami az elektronikus zene tiszteletét és hallgatását illeti, vissza kell mennünk a 80-as évekbe (s?t a 70-es évekbe is) , mikor a Human League, a New Order, a Depeche Mode, és a Vangelis csúcspontján volt. Ami pedig a clubközpontú elektronikus zenét illeti, csak 1993-ba kell visszatekinteni, amikor Bamo Ibiza-ra ment nyaralni és úgy jött vissza 6 hónappal kés?bb, hogy addig a Milk Bar rezidense volt végig. 2003 óta jó néhány számotok jelent meg, de különböz? kiadóknál. Mi motivál titeket a zenekészítésnél? A produkciós történet a 90-es évek elején kezd?dött, amikor Richard vett egy számítógépet, és elkezdett rajta zenét készíteni. ? már eleve egy szakképzett zenész. Szóval ez, és Bamo DJ-s tapasztalata összekapcsolódott, a két elem egymást segítve kialakította a duónkat, és folyamatos fejl?dés útján oda jutottunk, ahol most is vagyunk, és reméljük, hogy még sokat szórakoztathatjuk a közönséget, ez motivál minket igazán. Ahogy olvastam, ’Orekid’-ként is alkottok. Mi is az pontosan? Mi a különbség a Spiritchaser és az Orekid között? Igazából nincs igazi különbség, az Orekid inkább dallamközpontúbb, és nem olyan clubzenés. Jobban illik a bárokba, nappaliba, mivel sok él? zenés elemet tartalmaz.
A Guess-t 2005-ben alapítottuk, barátunkkal, Danny Jones-szal (aki már addig is a Duffnote egyik fejese volt) az els? kiadványunk az „RE-Intro EP” volt. Egész egyszer?en csak egy kiadót szerettünk volna a deep-es hangzású zenéinknek. És egy jó teszt, hogy kipróbáljuk a digitális kiadó által adott lehet?ségeket a bakelit helyett, mely már eléggé haldoklott a tömeges fájlcsere-hálózatok miatt. Mi a legnagyobb sikeretek? Minden számot úgy könyvelünk el, mint egy nagy siker, és ha jól is viszik a lemezt a boltokban, akkor az még egy ok egy pofa sörre a kocsmában! Komolyra fordítva a szót, zenét szerkeszteni, komponálni, és olyan emberekkel dolgozni, akiket szeretünk, az magában egy siker, jobban szólva öröm. Mi a helyzet a lemezlovaskodással? Rezidenskedtek valahol? Felléptek külföldön? A fura dolog az, hogy Bamo annyira sok id?t töltött a pult mögött, mégis a Rich-el való producerkedésre adta a fejét... amíg Rich a house stílusban egyre jobban elmerült, ? is beletanult a lemezlovas szakmába. Most, hogy már csak a Spiritchaser projektre koncentrálunk, a stúdión kívül és belül is, úgy látjuk eljött az id? újra, hogy a pult mögött is kifejezzük érzelmeinket. Anglia – azt hiszem – még mindig az underground zene központjának tekinthet?. Mi a véleményetek erről? Érdekes, hogy ezt mondod. És még érdekesebb, hogy mennyire sokan gondolják ezt még Rajtad kívül. Már sokat jártunk a világ körül, sok országban láttunk virágzó underground zenei életet. Annyira olcsó lett manapság az utazás, hogy a DJ-knek és a kiadóknak is sokkal egyszer?bb, hogy láthassák a világot, és fellépjenek mindenütt, a kiadók pedig terjeszkedjenek mindenfelé, nem említve még a digitális zene terjedését az elmúlt években. Az emberek és a szenvedély tesz egy bulit észveszejt?en jó partivá, és nem az, hogy hol van.
Szerintünk ugyanannyi. S?t, a Guess-nél leszerz?dött producerek többsége (még a Duffnote kiadónál is) Anglián kívüli. Abban egyetértünk, hogy az internet segítségével ma már mindenkinek ugyanannyi esélye van, nem úgy, mint régebben. S?t, az internet segítségével, sokkal nagyobb az esélye a DJ-knek is érvényesülni. Az els? válogatásalbumotok nemsokára kijön a Guess Records-nál. Mit kell tudnunk err?l a kiadványról? Ez egy visszatekint? az el?z? évekre – válogatás a munkáinkból, találunk benne mind remixet, mind pedig eredeti verziókat is. De hogy legyen egy kis különlegesség is, készítettünk néhány új számot is az albumra, valamelyik újraszerkesztés, és van kiadatlan dal is köztük. Gyakorlatilag ez egy szerz?i album és egy válogatás album keveréke. A pontos kiadási dátumot még nem ismerjük, de valamikor a jöv? év els? felében várható. Dolgoztok valami új dolgon per pillanat? Mik a jöv?beli terveitek? Van néhány projektünk, amik a terveink közt vannak, kezdve a „Spiritlevel EP” sorozattal, az els? rész pár héten belül meg fog jelenni. Valamint azon dolgozunk, hogy jöv? évben valamikor kiadhassuk a következ? albumunkat. Egyszer?en csak folytatni akarjuk az eddigi produceri karrierünket, a lemezlovaskodást, és persze a feles szürcsölését is ;) MySpace: http://www.myspace.com/spiritchasermusic
A cikkhez tartozó mixet itt találod!
|















































































