| Beszélgetés Six-el és SeNoN-al avagy mi történik manapság a vizualitás oltárán | ||||
|
| Interjúk - Egyéb interjúk | |||
Állandóan változó világunkban és vele együtt a partikultúrában egyre nagyobb az igény a fogyasztók részéről, a mind igényesebb és lélegzetelállítóbb megmozdulásokra. Ma már a nagyobb rendezvények szerves részét képezi a kivetítő, a projektor, vagy épp a hatalmasra nőtt lapos televízió melyeken a megjelenő filmkockák mintegy aláfestésként kísérik a dj által közvetített zenei üzenetet. Ezért hát adott volt hogy úgy mondjam visszatérni a gyökerekhez Juhancsik Istvánhoz (Six) valamint jelenlegi társához Serkédi Nórához (Senon) akik a mai látványlovasok azaz VJ-k talán legismertebb figurái. A most következő interjúban tehát a vizualitásé lesz a főszerep, melyben azért természetesen helyet kap egy morzsányi elektronikus zene is.
Lassan több mint 3 vagy talán 4 éve ismerjük egymást és az oldal indulásánál beszélgettem utoljára veled, mármint a nagy nyilvánosságot is beengedve. Sok minden történt azóta, valószínű a múltat nagyjából mindenki ismeri. Az évek alatt lassan és biztosan az ország legismertebb és talán legelismertebb vizuál gurujává nőtted ki magad, mennyire volt nehéz illetve rögös az eddig megtett út? -Tudod, a patkány meg a mókus között csak az a különbség, hogy a mókusnak jobb PR-ja. Velem is hasonló lehet. Akár a dj, akár a vj szakmát nézzük, az egyik fő problémának az önmenedzselés hiányát látom. Én az évek alatt megtanultam használni a lehetőségeimet, a tudásomat, építgettem a kapcsolat rendszeremet , de emellett mindig nagy hangsúlyt fektettem a saját fejlődésemre. Próbáltam, sőt , a mai napig próbálok nem elveszni a show biznisz mocskában. Hogy nehéz volt-e az út? Szerintem aki kurvának áll, ne csodálkozzon , ha néha megdugják. Az út során lecserélted vagy inkább elvesztetted régebbi társadat Pax-ot? Miért szállt ki az egészből? - Pax családot alapított. No comment. Azért nem sokáig maradtál egyedül hisz jött egy lelkes újonc, aki mára beérett profivá vált melletted. SeNoNra azaz Serkédi Nórára gondolok. Mennyire volt meglepetés vagy inkább tudatos az egész? -Nóra kitartása egyszerűen döbbenet volt. Nem az a nő aki csak úgy hobbiból elkezd valamit , aztán ha megunja, feladja. Keményen megküzdött a mára elért sikereiért. A tudatosság inkább az ő menedzselése volt. Szerencsére Norci nem egy legyártott playmate celeb ribanc. Rengeteg munka áll mögötte, ami egy adag tehetséggel is párosul. Beszéljünk egy kicsit a BudapestDeepCafé-ról, hisz Rizkid & Kormix csapata a fix pont ahol mindig megtalálható vagy, hogyan sikerült beilleszkedned közéjük? -Nem volt nehéz, hiszen évek óta ismertük egymást, a közös munka pedig jobban összecsiszolt bennünket. A BDC egy olyan csapat, ami nem a felszínt kapargatja, hanem értéket is képvisel. A justmusic-on egy meglepően egyedi műsort produkáltatok. VJ TV a rádióban. Miért lett vége? - Cartman-től kaptuk a lehetőséget, az ő távozásával, mi úgy éreztük nekünk is odébb kell állni. Ez volt a legetikusabb döntés szerintem. Lesz folytatás? - Mindenképp. A BDC Radio & VJ Show a világon egyedülálló műsor, kár lenne veszni hagyni. Készül a BudapestDeepCafé honlap is, ami pár héten belül számos érdekességgel szolgál majd. Bevallom nem az összesben de több buliban is láttalak vetíteni, és mintha mostanában a koszos füstös képeket felcserélné az erotika fülledt világa, mennyire fogékony a közönség a női testek csupasz látványára? -Aki még nem látott vetíteni, az biztos most azt hiszi, hogy répákat meg sunákat és őrületes nagy töcsköléseket vetítek. De nem így van. Változom. A környezetem is változik. Ha ugyanazt vetíteném még mindig, amit mondjuk 3-4-5 éve, akkor nem jutottam volna el erre a szintre. Emellett, a velem szemben nyújtott elvárások is nőttek. Egy promóter nem fog meghívni csak azért mert jópofa gyerek vagyok. Aki engem kér fel egy munkára, az tisztában van vele, hogy a maximumon felül szoktam teljesíteni. Mennyire változtál meg? - Ismersz. Soha nem voltam egy álszent fasz. Sokkal jobban alkalmazkodom, de ha valami nem tetszik azt kőkeményen megmondom. Már nem akarom felébreszteni az embereket a csipkerózsika álmukból és a ganét - amit a show-biznisz hoz - sem akarom visszalapátolni, a tehénbe. Teszem, amit tennem kell. Ez nem azt jelenti, hogy feladtam az álmaimat, csak máshonnan és máshogy közelítek. A myspace-edet nézegetve , néhány érdekes dolgot láttam. Az első ami szemet szúrt, az egy hatalmas BOMBA! Logó. Mesélnél erről? - Pécsen vetítettünk Seni-vel , még tavaly a Hungarian Dj Festival-on. Az est felénél odajött egy figura – Lőrincz Sándor – aki a Bomba Dél-magyarországi területi értékesítési képviselője és egy 2011 ig szóló szerződést nyomott a kezünkbe, azzal a szöveggel, hogy „Nem tudom kik vagytok, nem tudom honnan jöttök, de kurva jó amit csináltok! Mostantól nekem dolgoztok!” Úgyhogy, azóta a cég vj-i vagyunk. Ez számomra egy hatalmas elismerés, de emellett egy komoly munka is, hiszen a mi feladatunk nem merül ki abban, hogy néhány Bomba kreatívot vetítünk, hanem a lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk a céget is promótálni. ...és mit jelent: VAMP artist? - Various Artist Media Projekt Hungary. Ez egy ügynökség. Néhány hete kerestek meg egy igen komoly ajánlattal és szerződéssel. Tulajdonképp minden számomra terhes dolgot levesznek a vállamról. Booking, marketing, menedzsment mostantól a VAMP dolga. Nem titok a Filmmúzeumos múltad, de most valami újjal rukkoltál elő. Super8.hu. - Ez egy tíz éves gyűjtő munka és egy csapat eredménye. A SUPER8.HU Európa egyik legnagyobb online kutatható archívuma több mint 2000 órányi tartalommal. Talán az a helyes megfogalmazás, hogy az elmúlt 70 év vizuális lenyomata. Május közepére tervezzük az indulást, de addig is érdemes ellátogatni a www.myspace.com/super8privatfilm oldalra, ami hetente jelentkezik valamilyen audio-vizuális őrülettel. Elképzelhető, hogy lesz folytatása a Privátfilmek vágatlanul című műsornak? - Igen, lesz folytatás. Az előkészítő feladatok már 1 hónapja megkezdődtek, a stáb folyamatosan a stúdióban ténykedik, szerintem pár hét múlva már látható eredménye lesz a munkának. Mit tervezel, marad az eredeti koncepció ? - Nem. Semmi esetre sem szeretném önmagamat ismételni. 2008.-ig egyedül készítettem a részeket, most viszont egy csapatot építettem magam köré . A műsort Senon vágja, Ízing Róbert a szerkesztője, a zenéért Rizkid & Kormix valamint jómagam , mint zenei szerkesztő felelünk majd. Mennyire fontos hogy Magyar producerek munkái is felcsendüljenek az új műsorban? - Napi 4-5 órát ülök a Beatport előtt, zenéket vadászva. Néhány Magyar producer munkáját már beépítettem egy-egy szettbe, de erőltetni semmit nem fogok. Szerintem van jó zene, meg szar. Teljesen mindegy, hogy Sasha vagy Gipsz Jakab írta, ha valami megfog benne, akkor megveszem. Addig is míg várjuk az újabb részeket, hol láthatunk? - Szerencsére egész évben szépen be vagyok táblázva, úgyhogy szeretnék mindenkit megkérni, hogy látogassa meg a www.myspace.com/psvisual -t, ott lehet informálódni velem kapcsolatban. Senon-al szinte minden héten járjátok az országot, nem fárasztó ez az örökös pörgés? - Tudod, ez olyan , mint amikor egy kurva azt mondja, jöhetsz fél áron, de akkor elkapsz egy betegséget. Csináljuk, ameddig van ránk igény, de arra azért figyelünk, hogy ne legyünk a figyelem középpontjában. A sztárkodás nem a mi világunk és szerintem ez így is van rendben. Hogy áll össze a jövő? - Jelenleg 5 nagy projektben vagyok tevékeny résztvevő. Szeptemberre kiderül, hogy ez a rengeteg befektetett energia meghozza-e a várt eredményt. Még az idén megpróbálok eleget tenni az elmaradt külföldi fellépéseknek és ha marad erőm, végre nekikezdhetek a filmemnek is. Lassan 34 éves leszel, nem gondolkodtál még családalapításon? - Folyamatosan tesztelem a gazdatesteket, melyik képes kihordani egy ebihalat,.... de tudod én egy intelligens, őszinte, megbízható, jó humorú, mások által jóképűnek mondott férfi vagyok, aki keresi azt a korban hozzáillő, vidám, karcsú, káros szenvedélyektől mentes hölgyet, aki leszopna. Ezután a gyönyörő végszó után :) térjünk át SeNoN-ra azaz Serkédi Nórára Mikor is kezdted pontosan, azt is kérdezhetném hogyan lesz valakiből vj, ugyanis a mai világban inkább mindenki Dj akar lenni, nálad ez hogy történt? Az elektronikus zene mindig is közel állt hozzám. Majd a Filmmúzeum tv csatornán felfedeztem egy késő esti műsort, ahol a zenét, a „régi kor” emlékeit megidéző képi elemek egészítették ki. Igazából itt kezdődött a kutakodásom, és ezt követően az olyan zenei rendezvényeket kerestem, amelyek a vizuált megragadva többet adnak a party-zók számára. Konkrétan pedig 2008 nyarán Kecelen egy zenei rendezvényt követően összeszedtem a bátorságomat és megkerestem a srácokat / Pax & Six - a szerk./ , és lehetőséget kaptam betekinteni a vizuális világ mélyebb bugyraiba. Azt hiszem ez volt az első lépés. Számomra a zene az általam képzelt képi világ megelevenítésével teljesedik ki, és ennek a megjelenítésében nagyobb kihívást láttam, illetve közelebb állt hozzám, mint egy „dj lét”. Ráadásul én inkább szeretek a háttérben maradni, és ott tevékenykedni, mintsem egy buli központi szereplője legyek. Izgalom, öröm, esetleg egy kis flusztráltság, vagy egyik sem, mi az amit érzel egy fellépés alatt??? Elég sok érzés kavarog bennem . A technika kiépítése, szerelése alatt adrenalin feszkó van bennem, hogy minden jól, megfelelően működjön. Aztán kezdésnél ezt felváltja az izgalom, amit egy kellemes vizsgadrukként tudnék megfogalmazni, majd amikor az első óra flottul lezajlott bulizós érzés költözik belém, és általában táncot járok a pultban. Hogy készülsz egy műsorra, mik azok a stílusjegyek amik jellemzőek képi világodra? Bármennyire is furcsa egy egész éjszakás fellépés akár 2-3 hét előkészületi munkát is igényel. Általában egyeztetek a szervezőkkel, hogy mit szeretnének látni, majd ezt követően megpróbálom fejben felépíteni az estét természetesen eleget téve a kéréseknek. Mivel törekszem a tökéletességre és maximalista alkat vagyok sokszor előfordul, hogy közvetlenül a fellépőkkel is felveszem a kapcsolatot, és egyeztetek velük ezzel kapcsolatban. Képi világomra jellemző a letisztultság, és a nőiesség, loopokkal montázsokkal kiegészítve. Inkább egymásra épülő képi jeleneteket, elemeket használok. Szeretek minden egyes fellépésre megújulni, és a meglepetés erejével hatni. Vannak kedvenc snittjeim, de azok mindig másfajta értelmezésmódot kapnak egy-egy este folyamán. Mit szeretsz jobban a fakanalat vagy a vj felszerelést? Azt hiszem még inkább a vj felszerelést. Bár az utóbbi időben a sodrófa is megfordult a kezemben, mert előszeretettel sütögetek a rendezvényeimre. A fakanalat meghagyom Sixnek , mivel istenien főz! Melyik buli volt eddig a legemlékezetesebb számodra ami valami miatt kiemelkedett többi közül? Szerencsére sok ilyen rendezvényen vagyok már túl. Mindegyik különleges a maga nemében, mivel olyan emberek munkáját egészítem ki, akiket a szakmában, és a zenei életben is igen nagyra becsülök. 3 rendezvényt szeretnék mégis kiemelni, mivel ezek meghatározóak voltak az életemben. Mind a 3 zenei rendezvény a Badgirls csapat szervezésének köszönhető. Guy Gerber est a DTD falain belül, ami az első „all night long” vetítésem volt, a tavalyi Kecel-DTD feszt, ahol az est kiemelkedő személyisége számomra Loco Dice és tINI voltak, valamint a tavalyi John Digweed est, ami régi álmom volt. Barátaid barátnőid mit szólnak új keletű hobbidhoz? A többség szerencsére örömmel fogadta, és lenyűgözte őket a kreativitásom, és helytállásom. Nagy utat tudhatok magam mögött, amire büszke vagyok, és szerencsére a családom apraja-nagyja is támogat. A barátok pedig további kitartásra és töretlen munkavégzésre ösztönöznek. Szeretném Six-et, Rizkidet és James Cole-t kiemelni, akik támogatása nélkül szerintem már feladtam volna, és szeretnék köszönetet mondani a keceli fórumos „barátaimnak” akik egy olyan közösséget képviselnek, akik megszínesítik a fellépések perceit. Külön köszönet Lőrinc Sándornak, és Wenhardt Krisztiának. A „popszakmának” van kellemes oldalai is. Sikerült olyan barátokra szert tennem ebből a közegből, ami remélem sokáig kitart. Ez a pár név a teljesség igénye nélkül fontos számomra: kis családom a „BDC és tagjai”, Sanfrancisbeat, Snake Sedrick, Murvai Magdi, FromP60, Forteba, Schiipman, Benny, valamint a Keceli club „háttéremberei”, akik mindig szeretettel várnak, és Bálint Gábor. Az előző kérdésben hobbiról beszéltem, nem tudom mikor válik, ez számodra munkává, egyáltalán ha olyan dolgot csinál az ember amit szeret lehet azt munkának nevezni? Azt hiszem mostanra lassan, de biztosan kiforrta magát, és mind a kettő kellemes egyvelege. Hobbinak indult, és most már kicsit munka is. A mai napig szerelemből, szívből csinálom, de mivel egyre nagyobb a megfelelési akaratvágy bennem, és egy egész estés fellépés sok előkészületi munkát igényel a videók megvágásától kezdve az egész estés helytállásig, azt hiszem ez egy kicsit átformálta az erről alkotott korábbi véleményemet. Ezt kiegészíti az, hogy a szabadidőm nagy részét a vágás teszi ki. Ha egy este nem fellépésére készülök, akkor Six-nek segítek a hamarosan induló super8privatfilmek készítésében, ami igazán megtisztelő feladat számomra, hiszem ez volt az a műsor, ami elindított ezen a pályán. Hazamész a melóból mi az első dolgod amit csinálsz? Szellőztetek, átöltözöm, bekapcsolom a hifit, és a számítógépet. Amíg nem kötöttségek között élek, így telnek a napjaim. Persze magamra, és a számomra fontos emberekre midig szakítok időt. Mostanában elég feszített munkatempóban zajlik az életem, így szükséges néha egy kis kikapcsolódás, feltöltődés. És ezután? Munka kifulladásig, amíg van ihlet, és nem fordul meg velem a világ. Menyi időt töltesz el anyagok válogatásával és mik azok a szempontok amire figyelsz? Elég sok időt és energiát fordítok erre. Talán ezt úgy kell elképzelni, mint egy dj zeneválogatását. Csak én nem trackeket válogatok és vásárolok, hanem videókat, amiket a válogatást követően még a saját elképzelésemnek megfelelőre formálok. Igazából mindenevő vagyok, csak lássak benne fantáziát, vagy az utómunkában kihívást. Milyen tanár volt az Isván, vagy még most is az? Nagyon jó mentorom volt Six, illetve még mindig az. A videó válogatásban, és készítésben már szabadad kezet kapok. Bízik az ízlésemben. A mai napig a közös projekteken együtt dolgozunk. Nagyon jól kiegészítve egymás munkáját. A „végterméket” azonban általában megnézetem vele. Fontos számomra a bólintása, vagy a jóváhagyása. A munkához való viszonya semmit sem változott, egy öntörvényű szadista férfiállat. Az interjúk végén mindenkitől a jövőről érdeklődöm, nálad is ezt tenném csak épp másként közelítek. Belefér ebbe az egészbe egy családalapítás és gyerekek vagy ez az egész még odébb van és inkább a képek világának élsz? Ez egy nagyon jó kérdés. Köszönöm. Úgy gondolom, hogy a családalapítás belefér, ha megvan a kiválasztott személy, aki minden jó és rossz tulajdonságommal együtt elvisel, és közös jövőt tervezünk. Ezen túllépve viszont úgy gondolom, hogy ebbe az életvitelbe számomra nem fér bele egy gyermek. A gyerekvállalás egy komoly felelősségteljes döntés, ami megváltoztatja az ember életét. Ez engem is válaszútra késztetne. És ez az miatt képes lennék feladni eddigi „pályafutásom”, és az anyai élet kihívásai elé néznék. Mint mindenki, én is szeretnék megadni leendő gyerekem számára mindent, amit fontosnak tartok, és felkészülni az anyai szerepekre. Szeretném hinni, hogy ilyen jellegű áldozatvállalásnak kell lennie jó értelemben annak, hogy feladja valaki azt, amit szívvel-lélekkel szeret csinálni. A kérdésedre visszatérve jelenleg a képek világának élek, a családalapításig, és a gyerekvállalásig még sok víz lefolyik a Dunán. Az biztos hogy a jövőben babáról profi filmek fognak készülni, csak egy kamera kell majd még hozzá, vagy esetleg más megvan? :) A babáról valóban profi videók, filmek fognak készülni, ez már fix. Lesz mit mutogatnom az „utókor” számára.
|












































































