Nos a magyarázat mindössze annyi hogy szeretnénk egy kicsit olvasmányosabbá tenni az oldalt, és arra gondoltunk többeket érdekelhet, ha nem csak zenér?l, hanem a mai kor dolgairól is írunk. Ezekben a cikkekben szó lesz, párkapcsolatról, n?kr?l, férfiakról, divatról, autókról, buliról, és minden olyan dologról, ami reményeink szerint érdekelhet titeket. Reméljük, elnyeri tetszésetek, úgyhogy hajrá itt a második rész, fogyasszátok egészséggel!

Piroska és a farkas a Gergely-naptár szerinti 21. században

Történt egyszer, hogy egy kedves barátom meghívott az egyik bevásárlóközpontunk tet?kertjén található, mediterrán hangulatú vendéglátóegységében tartandó kellemes, chill-outos, lounge-os, koktélozós, beszélget?s, megnemhirdetett, azaz majdnemhogy zártkör? partyjára. (Na jó, ezt azért írtam ilyen körmönfont cicerói körmondatban, mert nem jut eszembe a hely neve.) Én örömmel elfogadtam a meghívást. Viszont éppen aznap hívott fel egy másik kedves rég nem látott barátom is, hogy találkozzunk. Mondtam, nekem már van estére programom, így természetesen adta magát, hogy ?t is meginvitáljam.

Nem mondott igent, de nyitva hagyta a kérdést. Közöltem, én tízt?l ott leszek, addig van ideje meggondolni. Este aztán puccba vágtam magam, felpattantam a villamosra, útközben pedig leszálltam az Octogonnál, mert megéheztem. Valami török étkezdébe ugrottam be, aminek kábé annyi köze van az autentikus török konyhához, mint nekem az igazmondó szappanbuborékokhoz. (Amik különben is tusfürd?buborékok, hiszen a szappan csak a kezedben habzik, nem a kádban.) No, mindenesetre amikor Pesti Esttel a kezemben falatoztam a vaníliapudingot (vagy mit), csörren a telefon, hív a rég nem látott barát, hogy itt van a közelben. Mondtam, hol talál, jött, megkívánta a pudingomat, evett ? is, majd elindultunk a buliba. Mit mondjak, láttam már jobb formában is az embert, így már értettem, miért mondta korábban, hogy nincs bulizós kedvében.

Felértünk nevezett pláza tetejére, ahol már javában folyt a mulatság, s a kedves személy, aki meghívott, rögtön észre is vett, s asztaltársaságát otthagyva csatlakozott hozzánk. Nagyon udvarias volt, mindkett?nknek, azaz nekem és kísér?mnek is koktélt rendelt, és elindult egyfajta társalgás, amit most nem tudok hogyan jellemezni, annyi biztos, hogyha kissé döcög?s volt, az az általam meghívott, padlón lév? barátom hangulatának tudható be. Ennek valószín?ségét er?síti, hogy pár perc után be is jelentette, hogy ? lép is. Pedig minden tökéletes volt: a zene, a koktél, a h?mérséklet, (a ruhám, a frizurám…), szóval én mindenképpen maradni akartam. Nem tudtam, mit tegyek, csak annyit, hogy legalább kikísérem Danit (nevezzük most így), és beszélgetek kicsit vele. Az asztalon két korty híján egy pohár Mojito maradt utánam, bár lehet, hogy a koktélcseresznyét is befaltam már addigra. De nem, azt a végén szoktam.

Danival leültünk egy benti kávézó bejáratának lépcs?jére, közvetlenül egy lánc alá, amin egy „riasztóval felszerelve” felíratú tábla lógott köztünk. Célom az volt, hogy kiöntetem vele a szívét, majd szépen visszamegyünk bulizni. Amilyen önz? dög vagyok, persze, nem emlékszem, hogy bármi konkrétumot is mondott-e a problémáiról, de szerintem okosan elütötte a kérdéseimet semmitmondó, felszínes válaszokkal. Én meg, ostoba módon, ahogy szoktam, belekezdtem saját nyígjaim ecsetelésébe. Látszólag nagyon figyelt rám. Közben kaptam egy üzenetet. Gondoltam, nem lenne illend? Danival szemben azonnal elolvasni, de telefonom ledlámpája csak villogott-villogott, kéken, figyelmeztet?en, mint egy rend?rségi sziréna. Ígyhát kinyitottam a kagylót. Az üzenet tartalma nem fontos, ma már úgy hiszem, kedves meghívóm, (nevezzük úgy: István), azért küldte, mert megérezte, hogy olyan szituba keveredtem, amib?l jól nem jöhetek ki. De ekkor erre nem gondoltam, folytattam a monológot. Panaszkodtam Daninak, milyen furcsa, már-már paranormális dolgok történnek velem újabban. Én is próbáltam elkerülni, hogy pontosabban meghatározzam ezeket (nem akartam, hogy bolondnak nézzen), de ? ragaszkodott hozzá, hogy mondjam el, mégis mik. Unszolására beleegyeztem, hogy jó, mondok egy példát. Hangsúlyoztam: ez csak egy példa, egy hasonlat, nem megtörtént eset. (Pedig, nektek elárulom, igaz volt, mégha bolondnak is néztek.)

Szóval, mondtam Daninak, képzeld el, volt egy pasi, aki hajtott rám. Legalábbis eleinte azt hittem, hogy ennyi: egy arc, aki le akar fektetni. De aztán rájöttem, hogy ? valójában egy farkasember.

Dani kérd?en nézett rám. De hogyan: várva a folytatást, a csattanót! Részemr?l szerintem már elhangzott a csattanó, de ? továbbra is várta, hogy mit is akarok én ebb?l kihozni. És?, kérdezte. Kiderült, hogy nem is rád hajtott?

Természetesen nevetnem kellett. Jött egy biztonsági ?r, közölte, nem ülhetünk ott tovább, megszólalhat a riasztó. Kimentünk az épületb?l, „beszélgettünk” még egy kicsit, majd gy?zködtem Danit, menjünk vissza, de hiába, ? hajthatatlan maradt. Pillanatnyi elmezavaromban azt gondoltam, úgy illik, hogy azzal távozzam, akivel jöttem, de ma már tudom, a valódi udvariatlanságot Istvánnal szemben követtem el „se puszi, se pá” elt?nésemmel. Dani hazafuvarozott nagyanyója ?srégi Volkswagenével, és a házam el?tt esetlenül elbúcsúztunk. Nem tudom, Dani mivel gazdagodott aznap, de az biztos, hogy én szegényebb lettem egy szép éjszakával.